Könyvajánló oldalak könyves hírek
Kategóriák
Kertészet képes termékajánló
Kert, Növények
Nyitott egyetem
Ezoterika
Kiadók szerint -->
  Bestline kiadó
  Dialóg Campus
  Édesvíz kiadó
  Európa kiadó
  Geomédeia kiadó
  Ulpius-ház
  Terebess kiadó
  Tinta kiadó
  Typotex Kft.
  Egyéb kiadók könyvei
Életrajzok
Irodalomtudomány
Legújabb hírek
Mályvarózsa telt barackszín virágú - Alcea rosea Charters Aprico
Piros virágú sásliliom - Hemerocallis Mahony
Zöld levelű árnyliliom - Hosta fortunei
Vizi jácint - Eichornia crassipes növények kerti tóba és akváriu
Vizitök - Nuphar lutea - Növények kerti tóba
Piros levelű cserszömörce - Cotinus Royal Purple
Hosta undulata Univittata - Árnyliliom - hullámos zöld-fehér lev
Hemerocallis Stella D Oro - Sásliliom sárga
Yucca filamentosa Variegata - Tarka levelű pálmaliliom
Vörös áfonya - Vaccinium macrocarpon Big Pearl tőzegáfonya
Bambuszok a kertészetben - Phyllostachys aureosulcata Aureocauli
Cukorsüveg fenyő - Picea glauca Conica
Györffy István írásai a Balkánról és Törökországról HEADING_TITLE

Györffy István írásai a Balkánról és Törökországról

  Dátum: 2005 March 05, Saturday
Hír összefoglalása:
A magyarországi turkológia, - a török népek nyelvével, történetével és kultúrájával foglalkozó tudomány - a magyar nyelv- és nép történetének kutatása során keletkezett...


Hír tartalma:



Horvátország

A horvátok Bíborban született Konstantin szerint a VII. század első felében kerekedtek fel Nyugat-Galíciában levő, ún. Fehér-Horvátország nevű őshazájukból s a Száván túl kerestek hazát. Itt kisebb törzsekben éltek s lassanként a római elemet a partvidéki új telepekre szorították, vagy felszívták éppúgy, mint az illirség töredékeit. A törzsek mindmegannyi zsupát alkottak s minden zsupa élén egy-egy nemzetségfő állott. A nemzetségfők főcélja az egyeduralomra való törekvés volt s egymással állandóan torzsalkodtak. Lassanként azonban kiemelkedett közülük egy, aki valamennyi felett elhatalmasodott s a többi törzsfő ezt uralta.
A múltban Dalmácia és Horvátország mindig együtt szerepelt s a két országot később sem különböztették meg egymástól. Ha csak az egyik nevét említik a régi írók, a másikat is bele kell értenünk. A IX. századbeli Horvátország a dalmát partok mentén feküdt, amennyiben a római dalmát városok e partoktól el nem zárták.2 Északi határa az Albona vagy Arsa folyónál kezdődött, északkeletre a Pliva folyóig terjedt, délfelé a Cetina torkolatáig nyúlt.
Horvát-Dalmátország egészen a XI. század végéig külön fejedelmek, illetőleg királyok alatt élt, mindaddig, míg Szent László királyunk 1091-ben meg nem hódítja. Írott történelmünk kezdetén e két országot együttesen Szlavoniának is nevezik, de ez a Szlavonia nem azonos a maival, mert akkor még a Száva-Kulpa vonalától délre esett. A Dráva és Száva közének egyik pontja sem viselte még azon időben a Szlavonia nevet, hanem mint név nélküli országrész szerepelt. Szent István egyik 1009. évi oklevele szerint Magyarország déli határa a Száva folyó s 1057-ben Száva-Szent-Demeter (Mitrovica) a pécsi püspökség területén feküdt. Baranya, Somogy és Zala vármegyék átnyúltak a Dráván s csak a későbbi idők folyamán veszítették el Verőce, Kőrös és Varasd megyék javára területük jelentékeny részét.
Századok teltek el s a Szlavonia név lassanként áttolódott a Dráva és Száva nyugati, majd később a keleti közére. A honfoglaláskor fegyverrel elfoglalt ősi földjét "elvesztette csata nélkül" a magyar, mint ahogy jeles tudósunk, Pesty Frigyes írja.3 E terület elidegenítését a királyaink ugyanis előszeretettel adták át az ország egyes részét, rendesen 1/3-át, a királyi hercegeknek kormányzásra. Ez a harmadrész legtöbbször Erdély volt, vagy pedig Horvát-Dalmátország, Magyarországnak Dráván túli részével. Ez a birtoklás később elkülönülésre vezetett. A királyi hercegek szerepét utóbb egészen a bánok töltötték be, akik igyekeztek hatáskörük alatt megtartani a nem horvát-dalmát területet is, mely a kormányzási egységnek egyik része volt. A tatárjárás utáni időkben kezd a Szlavonia név állandósulni a Dráva-Száva nyugati közére, 1258-ban Kőrös, Zágráb, Zagoria és Varasd vármegyék már Szlavoniához számíttatnak. Szlavonia neve átmegy a Száván is és Alsó-Szlavonia néven Bosznia három északnyugati megyéje is ide tartozik. Viszont a régi horvát királyok birtoka, Horvátország és Dalmátország, többé nem szerepel Szlavonia néven.
A későbbiek folyamán a török világ roppant megnyirbálta Horvátországot.
A törökök a jajcai bánság elfoglalása után Horvátország felé kezdtek terjeszkedni s rövid idő alatt Horvátország elmerült a török áradatban s jelentékeny része Boszniába bekebelezve megmaradt egészen 1878-ig. Csak Modrus-Fiume megye és Zenng vidéke maradt fenn a régi Horvátországból s a Kulpa és a Dráva köze. Lassanként Horvátországnak neve erre a törököktől el nem foglalt területre ment át s a XIII. század utáni korban Szlavoniának elnevezett magyar terület újra nevet cserélt s "Horvátország" lett belőle a XVIII. század utolsó évtizedeiben. Már a katonai határőrvidék felállítása is nagyon kedvezett ezen néveltolásoknak s a névleges bekebelezések után a területi határkitolás sem sokáig késett, miben a bécsi kormány is készséggel istápolta a horvát aspirációkat. Törvényeink, diplomáink még jó ideig Szlavoniába helyezik Zágráb, Varasd és Kőrös vármegyéket, de lassanként a közhasználat elfelejtteti a történeti jogon alapuló tényt.
Amint Szlavonia Horvátországgá alakult, Szlavonia neve ismét kénytelen lett új területet keresni s ezt meg is találta a Dráva-Száva alsó folyása közt levő Pozsega, Verőce, Valkó és Szerém magyar vármegyékben. Ezeket eleinte "Tótország", majd "Slavonia" néven kezdik nevezni, Mária Terézia idejében már e megyék Horvátország gyűlésére is elküldik követeiket, majd a bécsi kormány segítségével ez is Horvátország területébe olvad be, amit a kiegyezés is szanktifikál 1868-ban. A Bach-korszakban a Szerémség a "Szerb Vajdaság"-ba tartozott, mely vajdaság Bács Bodrog, Torontál, Temes és Krassó vármegyékből állott, nem számítva ide az Al-Duna mellékét. A katonai határőrvidék a Kulpa jobb- és a Száva balpartján több mint másfél évszázadig fennállott, s csak az 1882. XL. t.-c. egyesíti Horvátországgal.


Dalmáczia

Dalmácia elszlávosodása körülbelül akkor történt, mikor a horvátok beszivárogtak. Őslakói illirek voltak.
Horvátország meghódítása után a magyar királyok politikája Dalmáciára irányult s Kálmán volt a szerencsés hódító, aki csakugyan birtokába is vette. 1105-ben Traut, Zárát, Sebenicot és Spalatót elfoglalta, majd 1108-1111 között Zárában Dalmátország kiváltságait megerősíti.
Dalmácia hozzánktartozása mindig a magyar király hatalmának mértékétől függött. Olykor egyes részei: Raguza, Kattaro, Zára függetlenek voltak a magyar királytól. Az olaszokban mindig meg volt a hajlam Dalmátország elidegenítésére, mert ez az ország Velence és Magyarország érdekeinek ütköző pontja volt mindaddig, míg mindkettő érdekeit egy harmadik: a török, nagyobb mértékben nem kezdte veszélyeztetni. A mohácsi vész után a magyar hatalom lassanként teljesen leáldozik Dalmáciában, csak a török és Velence küzdenek egymással váltakozó szerencsével Dalmátország birtokáért. Csupán Raguza köztársaság tudja magát a két ellenfél között fenntartani.
A törökök kiűzése után a magyar király ismét programjába vette Dalmácia megszerzését, de ez csak akkor vált valóra, amikor 1797-ben a campoformói béke következtében a régi Velence megszűnt s ezzel együtt az olasz érdek is, s Dalmáciát Ausztriához csatolták.4 "Dalmácia városai - írja THALLÓCZY - örömmel fogadták Ausztriát, mert megunták a velenczei uralmat. A bécsi titkos levéltár s a haditanács iratai bizonyítják, hogy a városi nép, a papság s az intelligencia nem felejtette el a "magyar korona" fennhatóságát s Ausztria alatt Magyarországot értették. Spalatóban tekintélyes párt a nádor útján folyamodott a királyhoz, hogy a magyar koronához csatoltassanak.
A mozgalom komoly jelleget öltött, a városokban s a szigeteken kitűzték a magyar címert, a papok a szószékről hirdették a magyar király iránt való hűséget, de Thugut, Ausztria akkori külügyminisztere, meghiúsította a magyar királysághoz való csatolást." Magyarország azonban nem mondott le Dalmátországról, 1802-től 1848-ig számos országgyűlésen sürgették Dalmácia visszacsatolását. 1830-ban V. Ferdinánd a visszakapcsolást meg is igéri.
Sajnos, ez mind a mai napig nem történt meg. Közjogilag a mienk, valóságban pedig osztrák közigazgatás alatt álló terület, mely földrajzilag sem függ össze Ausztriával.
A fentiekből láttuk, hogy Horvátország századok folyamán a Balkán-félszigetről áttolódott magyar területre, a Dráva-Száva közére, Dalmácia pedig osztrák tartomány lett. Mindkettőre most volna jó alkalom a százados abúzust megszüntetni. Horvátországnak vissza kellene adni Boszniából ősi területét, az ún. Török-Horvátországot, Bosznia északnyugati részét. Magyarországnak pedig Szlavoniából legalább azt a három vármegyét, mely északkeleti Boszniával és északnyugati Szerbiával határos. Dalmáciát, mint a Magyar Szent Korona országát, a horvát-szlavon-dalmát bán keze alá kellene tényleg is adni, mert ma csak címzetes kormányzója, valóságban pedig semmiféle szerepe nincs Dalmáciában.


Bosznia

Bosznia korán, még az Árpád-kori uralkodók alatt került a magyar királyság hatalmi körébe. Nevét a Boszna folyótól kapta. Népessége a honfoglalás előtti időkben igen gyér lehetett. Lakosai a bosnyákok, tulajdonképpen szerbek, akik mint az avarok előhadai, az Al-Duna vidékéről származtak be mai hazájukba.
Mivel Bosznia földrajzilag a Duna medencéjéhez tartozik, a magyarság ez irányba is hamar kiterjesztette hatalmi körét. Érintkezések már a XII. században is voltak, de a bosnyák bánság és a Halomföldje (Hercegovina) csak később illeszkedtek bele a magyar állam keretébe.
A Ráma folyó mellékén tűnik fel legelőször a magyar fennhatóság. Ez a folyó a mai Hercegovina északi határán ömlik a Narentába. E folyó adott aztán nevet e területnek s 1138 óta a magyar királyok a rex Ramae címet is használják. II. Béla királyunk terjesztette ki hatalmát 1137 táján Rámára s e név már akkor majdnem az egész mai Boszniát magában foglalta.
Mint az ország többi délnyugati végvidéke, ez is a királyi hercegek kormányzása alá került, kik alatt bánok igazgatták, mint királyi helytartók. Egészen 1377-ig bánok kormányozták, később 1463-ig saját királyai.
IV. Béla és V. István királyaink szervezték a határszéleken az első bánságokat, melyeknek fejei, a bánok politikai és katonai helytartókként szerepeltek. IV. Béla Felső-Boszniából s a Poszavinából alakította a bosnyák bánságot, nyugaton az Usora folyó mentén az ozorai bánságot, Bosznia északkeleti sarkában pedig a sói bánságot. Ez utóbbinak főhelye, Só városa volt a mai Tuzla.5 Bosznia többi részét egyes nagyobb horvát családok kapták hűbérbirtokképpen.
Hercegovinát, vagy ahogy magyarul nevezték, Halomföldét 1197-ben foglalta el Kulin bosnyák bántól II. Endre király még horvát herceg korában. Rövidebb időre többször is elveszítettük. Végleg 1483-ban siklott ki a kezünkből, mikor a törökök elfoglalták.
A XIV. század elején egyes boszniai főurak függetleníteni akarták magukat a magyar király fenhatóságától, amit azonban királyaink sikerrel akadályoztak meg. Bosznia ekkori királyai a magyar királyok rendíthetetlen hívei voltak, csak Nagy Lajos halála után a magyar királyi hatalom gyengülésével függetlenítették magukat tőlünk, sőt terjeszkedtek is a mi rovásunkra. A törökök azonban lassanként kezdenek előrnyomulni s a bosnyák hatalmasok ereje hanyatlani kezd, majd Hunyadi János fényes győzelmei ismét a magyar fennhatóság alá hajtja őket. A törököket azonban nem tudták feltartóztatni s 1463-ban, mikor a törökök az utolsó bosnyák királyt megölték s Boszniát elfoglalták, Mátyás magyar király jónak látta egész Bosznia védelmét a maga kezébe venni, hogy az egyre erősbödő török veszedelmet elhárítsa Magyarország feje felől.
1463 őszén seregeivel a török ellen indult s elfoglalta Jajcát. Ezután Bosznia védelmének szervezéséhez fogott s a Dolnji Kraj-i kerületből a jajczai bánságot, az ozoraiból pedig a szrebernicai bánságot szervezte.
Szrebernik erős vár volt a Boszna folyó és Macsó között, mint külön bánságot először Nagy Lajos szervezte. Az 1504. évi országgyűlés költségvetésé ben még szerepel, a mohácsi veszedelem után azonban mihamarabb a török keze alá kerül.
Jajca leghíresebb és legjelentékenyebb vára volt Boszniának s attól kezdve, hogy Mátyás király elfoglalta, 65 esztendeig Magyarország védőbástyája lett. A magyar vitézség több mint egy fél évszázadig tartotta fel itt a törökök mindent elseprő áradatát s védte Horvátországot, Szlavoniát éppúgy, mint Nándorfehérvár Magyarországot. Mátyás király az ország kormányzását bánokra, illetőleg kapitányokra bízta, kik közül az akkori magyar főúri családok több sarja hervadhatatlan érdemeket szerzett.
Mátyás király halála után az ország pusztulásnak indult. Bár a jajcai vár védelme jó kezekben volt, a vár fenntartására szolgáló költség nem igen folyt be. Nándorfehérvár 1521-ben elesett, ezzel szabad útja lett a töröknek Magyarország szívébe s Jajca sorsa is meg lett pecsételve. Nándorfehérvár elestével Jajca is sokat vesztett jelentőségéből s a mohácsi vész után két évvel kapitánya önként feladta, melyet addig annyi vérrel és pénzzel védelmeztek. Ezzel aztán a magyar uralom teljesen megszűnt Boszniában s negyedfélszáz esztendőre ősi birtokunkon a török lett az úr.
Boszniának északkeleti részét, a Dolnji Kra-ji kerületet, Árpád-kori okleveleink Alföldnek nevezik, aminthogy nem is egyéb az, mint a Magyar Alföld déli folytatása. Bosznia északnyugati része, melyet Alsó-Szerémségnek, Török-Horvátországnak is hívtak, hajdan vármegyékre volt felosztva s ebben különbözött többi boszniai birtokainktól, melyeket bánok kormányoztak. E vármegyék pontos földrajzi fekvését csak a legutóbbi időkben ismertük meg THALLÓCZY LAJOS6 idevonatkozó kutatásaiból. Három ilyen ún. alsó-szlavon vármegyénk volt: Orbász, Szana és Dubica.
Orbász vármegye a Boszna, Szana és Száva között feküdt, mint vármegye már a XIII. században feltűnik, első ismert főispánja (1243) István, utolsó (1460) Kórógyi János. Székhelye Orbászkő erős várral. Az egykori magyar világot a sok magyar helységnév: Orbászváralja, Orbászvásárhely, Asszonyfalva, Belonkateleke, Demetervára, Dukaharasztja, Gacsalmező, Orbászszentgyörgy, Szentjánosegyháza stb. bizonyítják. Birtokosai is nagyobbrészt magyar családok voltak, kik közül a Paksyak még 1703-ban is perelik orbászvármegyei ősi birtokaikat, Demetervárát, Teregovicát és Prisztancsot.
Szana vármegye a Szana folyó két oldalán feküdt, a három megye közül ez nyúlt le délre legjobban, északfelé azonban nem ért a Száváig. Székhelye Kozara városa volt, a Kozara Planina déli lábánál. Mint vármegye elég korán feltűnik, 1256-ban alispánja Sándor nevű.
Dubica vármegye a három alsó-szlavon vármegyék között a legnyugatibb fekvésű, részben átnyúlt a mai Kőrös és Zágráb vármegyék területére is. Székhelye Dubica volt. Maga a vármegye először 1255-ben tűnik elő. Főispánja 1398-ban Bebek Imre.
A jajcai bánság területi változásait nem lehet teljes pontossággal megállapítani, mert a határ mindig a fegyverek erejétől függött. A jajcai bánsághoz egész sereg vár tartozott, bennük magyar és horvát vitézek vállvetve küzdöttek a török áradat ellen. Ezek: Banjaluka (Bányalyuk),7 Belaj, Bocsác, Cserépvár, Greben, Grmecsgrád, Jajca, Jezero, Kamengrád, Komotin, Koszorúvár, Kotorgrad,8 Kozarac, Kurpa, Obrovac, Istregrad, Peeg, Pruszác, Sólyomfészek, Travnik, Vrbenacgrad, Zvecsáj. Bánjai csaknem kivétel nélkül a legnevesebb magyar családok tagjai voltak, akik életüket és vagyonukat áldozták a vár és a magyar becsület megtartásáért.
Bosznia lakossága a szerb-horvát nyelvet beszéli, mely nyelv tulajdonképpen egy és ugyanaz, mégis ez országrész népességét a vallás három külön nemzetiségre tagolja.
A róm. katolikusok horvátok, a görög-keleti vallásúak szerbek s a mohamedánok az ún. "török"-ök, akik azonban nem tudnak törökül. A mohamedánok eredetileg bogumilok voltak. Ez a hit Örményországban keletkezett a buddha, zsidó és keresztyén tanok sajátságos keverékéből, főjellemvonása a miszticizmus, babonaság volt. Korán elterjedt a Balkánon, így Boszniában is, bár a római pápa és a magyar király igyekezett elnyomni. A bogumilokat azonban nem a keresztyének erőszakossága, hanem a mohamedánok türelmessége hódította meg s a török uralom elején felvették a mohamedán vallást.
A közfelfogás szerint csak vallásbeli különbség van a bosnyákok között, ez azonban tévedés. A horvátok, mint említettük, Nyugat-Galiciából vándoroltak le, a szerbek pedig az Al-Duna és Prut vidékéről. Nagyon valószínű, hogy nyelvük eredetileg nem volt teljesen egy és ugyanaz. A mai hazájukban talált őslakókat is felszívták, azonkívül bolgár szlávokat, albán, illir, oláh elemeket is olvasztottak magukba. A nagyszerb aspiráció Boszniára való igényjogosultságát nem igen tudja igazolni. Bosznia földrajzilag nem tartozik Szerbiához, hanem csakis a Száva-Duna medencéjéhez. Lakosainak csak egy harmadrésze görög keleti szerb, a másik kétharmad, a mohamedánok és horvátok, hallani sem akarnak a szerb uralomról. A szerbek és horvátok között fajazonosságról sem lehet beszélni, mert mindegyik máshonnan származik. A szerbek jogtalanul emlegetik Boszniát ősi szerb földnek, mert úgy a szerbek, mint a horvátok jövevények, nem őslakók e földön. Ha a birtoklásra hivatkozunk is, a magyar királyok hosszabb ideig bírták e földet, mint a szerb cárok. A görögkeleti szerb kultura mélyen alatta van akár a magyarnak, sőt akár a horvátnak is, tehát kulturmisszióra sem hivatkozhatnak. Korunk uralkodó eszméje, a nyelvrokonsági vagy azonossági eszme pedig a világháborúban halálos sebeket kapott. Néprajzi térkép alapján országfelosztásokat csinálni nem lehet. Bármilyen politikai változások jönnek is közbe, Bosznia örökre a magyar medencére lesz utalva, amerre folyói folynak, mert a földrajzi tényeken az embernek nincs módjában változtatni.


FORRÁS: TEREBESS HUNGÁRIA KFT

A Terebess Hungária Kft könyvei

Könyváruház

Könyv - természettudomány

Könyv - művelődéstörténet



Hírek statisztikája:
Megnézve:3373
VisszaÚj vásárló regisztrációja
Témakörök

Életrajzok

Ady Endre
Cervantes
Julian Barnes
Kazinczy Ferenc
Edgar Allan Poe
Vámos Miklós
Kertész Ákos
Walter Jens
Chia Mantak


| | |

Wiandt Kertészet | Kertészet webáruház
Könyv katalógus